Változások a falusi fiatalok munkába lépési folyamatában a rendszerváltás után

Az Európa szerte növekvő ifjúkori munkanélküliség egyre gyakoribb témája a szociológiai elemzéseknek, ifjúság- és gazdaságszociológiai megközelítésekben egyaránt. Jelen tanulmányban gazdaságszociológiai megközelítésben egy erdélyi falu fiataljainak munkába lépési folyamatát elemezzük, a rendszerváltás utáni tíz éves periódusban. A tanulmányban, interjúk alapján leírást próbálunk nyújtani a fiatalok munkába lépésének különböző típusairól, ezt követően mennyiségi leírást a fiataloknak a munkaformák mezejében elfoglalt helyéről, végül pedig a munkába lépés folyamatában mutatkozó aktuális trendeket vázoljuk.

Alapfogalmak, az elemzés elméleti kerete

Munkának tekintünk minden olyan emberi erőkifejtést, amely használati értéket nyújt javaknak vagy szolgáltatásoknak (Tilly and Tilly, 1999). Munkába lépés alatt azt a folyamatot értjük, amelynek során a fiatalok munka jellegű tevékenységeket kezdenek végezni, és amely az önfenntartó keresői státus elérésével zárul le. Munkaformák alatt a munkavégzés összes lehetséges formáját értjük. Chris Tilly és Charles Tilly nyomán a lehetséges munkaformák négy szektorát különböztetjük meg, (1) az önkéntes munka, (2) a háztartási munka, (3) az informális szektor és (4) a munkaerőpiac szektorait. Az önkéntes munka kategóriájába sorolandók azok a nem fizetett munkák, amelyek esetében a munkavégzőnek nincs a termék felhasználóival szemben szerződéses, családi vagy baráti kötelezettsége. Háztartási munkának a család reprodukciós tevékenységeit nevezünk, azaz minden olyan háztartáson belüli tevékenységet, amelynek termékét ugyanazon háztartáson belül fogyasztják el. Az informális szektor a munkaformák olyan reziduális kategóriájaként határozható meg, amelyet a munkavégzések azon esetei képeznek, amelyek sem a háztartási munkákhoz, sem a munkaerőpiachoz nem sorolhatók. A munkaerőpiacot a munkavégzések azon esetei képezik, amelyek során teljesülnek a következő feltételek:

a.       munkavállalás és munkáltatás szabadsága

b.      a munkavégzés formális gazdasági szervezetek keretében zajlik, ezeken belül a feladatok elkülönülő pozíciókba, munkahelyekbe rendeződnek

c.       a munkás feladatait, erőkifejtésének mértékét, a munkakörülményeket, a fizetség formáját, gyakoriságát és mennyiségét szerződés (explicit megegyezések vagy implicit normák) szabályozzák

Az így meghatározott munkaerőpiac a munkaszervezés különböző típusait foglalja magába. Tényleges munkaerőpiac csak ritkán alakul ki, mivel a fenti feltételek valamelyike rendszerint nem teljesül. A munkaerőpiac és az informális szektor közötti átmenet folytonos. A két szektor közötti átmeneti zónában lokalizálhatók a vállalkozások. Ennek elsődleges oka, hogy a formalizáltság különböző fokát mutató alvállakozások tömege esik a vállalkozások kategóriájába, ötvöződve a különböző, gyakran az informális szektor részét képező bedolgozói munkaformákkal.

A tényleges munkaerőpiac két fontos jellemzője, hogy a munkaerő nagy része árut képez, eladásra van felkínálva, illetve hogy a munkásnak a termelési folyamatra gyakorolt befolyása minimális. A munka munkaerőpiac-típusú szerveződéséhez nagymértékben hozzájárult fordista-taylorista munkaszervezés, amelyben az alkalmazások és munkaszerződések formalizáltsági foka magas. [1]

            A neoklasszikus elméletek szerint a munkaerőpiac munkahelyek és munkások folytonos mezeje (smooth continuum of jobs and workers). Ezzel szemben a marxista és institucionalista elméletek szerint a munkaerőpiacot törésvonalak szabdalják fel. Megkülönböztethetünk  például külső és belső munkaerőpiacokat. Belső munkaerőpiacról azon esetekben beszélhetünk, amelyekben a munkáltatók a munkahelyek egy körére ugyanazon vállalat meglévő munkásai közül keresnek pályázókat, akik rendszerint előléptetéssel foglalják el az állásokat.

A munkaerőpiac teoretikusai leggyakrabban az elsődleges és másodlagos munkaerőpiac között tesznek különbséget. Az elsődleges munkaerőpiacról azon munkahelyek esetén beszélhetünk, amelyekben a munkahelyek hierarchikusan szerveződő, egymáshoz kapcsolódó állás-láncolatokat alkotnak, jelentős munkahelyi képzéssel és kevesebb munkahely-változtatással járnak, amelyek esetében érvényesülnek a munkahelyi szabályok, és bérezésük is relatív magas. A másodlagos munkaerőpiacot a fentiekkel ellentétben a gyakoribb munkahely-változtatás, a munkahelyek hierarchikus szerveződésének hiánya, a munkahelyi képzés valamint a munkahelyi előléptetés hiánya jellemzi; más szóval a másodlagos munkaerőpiacot perspektíva nélküli állások képezik.

A valós munkaerőpiacot a kapcsolathálózatok is erőteljesen szegmentálják. Az egyes cégek a munkahelyek elfoglalására elvileg alkalmas munkásoknak csak egy szűk frakciójával tudnak hatékony kapcsolatot fenntartani, hasonlóan egy potenciális munkásnak is az általa elvileg elfoglalható munkahelyek csak kis részéhez van tényleges hozzáférési lehetősége. Az újsághirdetések, munkaközvetítő irodák csökkentik a munkaerőpiac partikuláris jellegét, azonban távolról sem küszöbölik ki a munkások és munkáltatók közötti közvetlen kapcsolatok fontosságát. A munkások rekrutációjának a meglévő hálózatokon belülre korlátozódása a neoklasszikus elméletek szerint csökkenti a munkások szelekciójának hatékonyságát, a munkakeresők szempontjából pedig puszta favoritizmusnak tűnik, a valóságban azonban számos előnnyel is jár. Így például csökkenti mindkét oldalon az információgyűjtés költségeit, garanciát képez mindkét fél számára, hogy a másik fél betartja a szerződésben foglaltakat, lehetőséget teremt reciprocitási aktusokra, amelyek jövőbeli lehetőségekként szolgálhatnak. Az előnyök mellett azonban a munkások hálózatok általi rekrutációja gyakran diszkriminációhoz vezet. A munkások hálózataikon magukhoz hasonló munkásokat rekrutálnak, így hosszú távon a társadalom munkaerőpiactól független törésvonalai a munkaerőpiacon is reprodukálódnak (pl. etnikai vagy lakóhely szerinti szegregáció). A hálózatok általi munkás-utánpótlás gyakorisága a vállalkozások méretével fordítottan változik, az 50 munkásnál kevesebbet foglalkoztató vállalkozások  szinte kizárólag hálózataik révén alkalmaznak új munkásokat (Tilly and Tilly, 1999).

Globális trendek a munkavégzés formáiban

A kapitalista gazdaságokban jó ideje a fordista gazdasági struktúráról egy posztfordista gazdasági struktúrára való átmenetnek lehetünk tanúi. Az átalakulás lényege, hogy a kapitalista nagyvállalatok - az alvállalkozások számának növelésével - minél több termelési feladatot igyekeznek kihelyezni a vállalattól. Míg tehát a fordiánus struktúra meghatározó jellegzetessége a vertikális és horizontális integráció, a posztfordizmust ennek hiánya jellemzi (Maugham és Smith, 2000). Az átalakulás eredményeként a vállaltok csökkenteni tudják munkabefektetéseiket. Az átalakulás elsősorban a jóléti államok gazdaságára jellemző, ahol a fejlett szociális rendszer miatt a munkaerő ára rendkívül magas. A munkáltatók ezért hajlanak arra, hogy a közvetlen és törvényes módon alkalmazott munkások számát a minimálisra csökkentsék. E törekvésükben megoldást jelent az egyes termelési feladatok kihelyezése kis és  nagyon kis alvállalkozásokba, amelyek gyakran nem teljesen legális formában működnek, vagy az informális szektor részét képezik. Emellett azonban a vállalatok gyakran a "fekete" és "szürke" munka különböző más formáihoz is folyamodnak, a vállalaton belül és kívül egyaránt. A vállalaton belül használt gyakori megoldás pl. a túlórázás - a rendes fizetésen kívül fizetett munkák (Gessano, 1999).

Az átalakulás következményeként a munkaerőpiac szabályozása is változott, flexibilitása nőtt, elsősorban a nem teljes alkalmazás különböző formáinak térnyerése által. Ilyenek az önalkalmazás (self employment), időszakos alkalmazás (temporary job), véges határidejű munkaszerződések (fix-term contracts), részidős munka (part-time work) stb. E munkáltatási formák azonban elsősorban a munkáltatók érdekeit szolgálják, az adóterhek minimalizálását. Az alkalmazottak számára inkább hátrányos következményekkel járnak, általában a különböző biztosítási rendszerekből való kimaradással és a munkaadóval szembeni növekvő kiszolgáltatottsággal (Gesano, 1999).

A posztfordista gazdasági struktúrára való átmenet egyik következménye a munkaerőpiac szegmentáltságának, partikuláris vonásainak (újra)felerősödése. Ennek eredményeképpen a munkakeresésben és találásban újra felértékelődik a kapcsolathálózatok szerepe, ugyanakkor az alkalmazások során a szelekció formalizáltsága csökken. A munkaformák szempontjából tehát a posztfordista átalakulással a munkaerőpiac-jellegű munkaszervezés visszaszorul, az informális szektorra jellemző munkaszervezési formák javára.

Hazai trendek a munkaszervezés formáiban

Az eddig elmondottak alapján a szocialista iparosítás, a munkaszervezést illetően fordista törekvésként értelmezhető. E gazdasági rendszer összeomlásához hozzájárult, hogy mint tervszerűen irányított kísérlet nem igazodott kellőképpen a globális gazdasági kontextus változó feltételeihez. Ilyen értelemben a 90-es évekkel kezdődő társadalmi-gazdasági átalakulás a globális trendek irányába történő nyitásként értelmezhető (Genov, 2000, 26-27). Míg a szolgáltatási szektorban a változások eredményeként jelentek meg a fordista-taylorista munkaszervezési elvek (McDonaldizáció) (Genov 2000, 30-31), az iparban a nagy, centralizált vállalatok válságával és felszámolásával a fordított irányú folyamat indul be, lavinaszerű sebességgel. Ez az átalakulás párhuzamosan, szinte egy időben történik a posztfordizmus nyugat-európai térnyerésével. A változások eredményeként nálunk a posztkommunista gazdaságokban is nő a munkaerőpiac flexibilitása, megjelennek a posztfordista gazdasági struktúrára jellemző munkavégzési keretek (részmunkaidős foglalkoztatás, bedolgozás, szolgáltatói szerződéssel való alkalmazás, stb.). Ugyancsak jelentős változás, hogy a nehezebben ellenőrizhető kisvállalatok arányának növekedésével a munkavégzés nagymértékben eltolódik az informális szektor, a fekete gazdaság irányába.

            Ugyancsak az 1990-nel kezdődő változások után vált lehetővé a külföldi  munkavállalás. A külföldön szerencsét próbálók  nagy része  Magyarországot vette célba. A Magyarországon munkát vállaló román állampolgárok száma 1990-nel kezdődően hirtelen megnőtt, ezt azonban rövid időn belül a magyar kormány megszorító intézkedései követték. Ezek az intézkedések elsősorban a munkaerőpiac első szektorában, munkavállalási engedéllyel dolgozókat érintette (a legális munkavállalást nehezítették). A zömmel a munkaerőpiac szekunder szektorában elhelyezkedő illegális munkavállalók száma továbbra is magas maradt. Ők, bár külföldön, szintén az informális szektorban dolgoznak (Hárs, 1995).

A 90-es években zajló tömeges leépítések eltérő mértékben érintik a különböző lakhelyű alkalmazottakat. A falusi lakhelyű alkalmazottakat hamarabb és nagyobb számban bocsátották el. Ezáltal a falvak aktív lakosságának munkakereső kapcsolathálói beszűkültek, nagymértékben a lakóhely határain belülre. E kapcsolathálók leépülése párhuzamosan zajlott a tágabb értelemben vett munkaerőpiac már említett átalakulásával, az alkalmazások formalizáltságának csökkenésével, vagyis a rekrutációs- és utánpótlási hálózatok munkakeresésben betöltött szerepének felértékelődésével. Mindezek következtében a munkaerőpiac lakóhely szerinti szegmentálódásával a falusi lakosság egésze a korábbinál hátrányosabb helyzetbe kerül.

A falusi munkavégzés néhány aspektusa

A fentiek értelmében a hagyományos paraszti gazdálkodás (amelyet saját használatra történő mezőgazdasági termelésként és a többlettermék értékesítéseként határozhatunk meg) elsősorban háztartási munka, amely részben átnyúlik az informális szektorba. A farmergazdálkodás (szakosodott árutermelés) a vállalkozásszerű munkavégzés típusába tartozik, és mint ilyen az informális szektor és a munkaerőpiaci szektor határterületén lokalizálható.

A falusi munkavégzésben a mezőgazdasági munka szocialista  átszervezése, "racionalizálása" (kollektivizálás) a fordista munkaszervezés térnyerését jelentette. Ezáltal a falusi munkavégzés is alapvetően munkaerőpiac-szerűen szerveződött. A mezőgazdasági egységek azonban csak elenyészően kis részét nyújtották a falusi munkaerőt foglalkoztató munkahelyeknek, a falusi munkaerő nagyobbik része az iparba csoportosult át. Ez a munkaerő ipari centrumokba vándorlásával valósult meg. A munkaerő városra irányuló migrációjának két típusáról beszélhetünk, a végleges és időszakos migrációról (elvándorlás és ingázás).

            A rendszerváltás előtt a falusi lakosság 30 százaléka valamilyen ipari munkahelyen dolgozott, mint naponta ingázó munkás. Ez a népesség, ipari munkahelye mellett párhuzamosan mezőgazdálkodással is foglalkozott (szabad idejében). A rendszerváltást követően e népesség nagy része vagy munkanélkülivé vált, vagy visszatért a mezőgazdaságba mint fő foglakozásba (Neményi-Veres, 2001). E gazdasági restaurációs folyamat a munkaszervezési formák tekintetében a mezőgazdasági munkának a háztartási- illetve az informális munka szektoraiba való eltolódását jelenti. Elmondható, hogy a falusi munkaerő a rendszerváltást követően nagymértékben kiszorult a munkaerőpiacról, és az informális szektorba illetve a háztartási munka területére csoportosult át.

Az ifjúság és a gazdasági átalakulások

Az utóbbi évtized(ek)ben az európai államokban folyamatosan nőtt a munkanélküliség, a fejlett piacgazdaságokban és az átmeneti gazdaságokban egyaránt. A munkanélküliség különösen a fiatalokat érintette, változásokat okozva az ifjúsági életszakaszban (Gessano,1999). Míg a 60-as évekig az ifjúság 80 százaléka 14 évesen hagyta el az iskolát és ifjú munkásként vagy segítő családtagként kezdett el dolgozni, ma már az iskolában eltöltött időszak sokkal hosszabb. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ifjúsági életszakasz mentes lenne a keresői tevékenységtől, a "flexibilis alulfoglalkoztatottság" rendszerében, a  "nem-standardizált felhasználási normákat" kihasználva, egyetemisták, tanulók, pályakezdők és munkanélküliek egyaránt a munkaerőpiac szürke zónájában dolgoznak (Zinnecker,1993). Kelet-Európában ez feltételezhetően fokozottabb mértékben a munkaerőpiac "fekete" zónáját, és a gazdaság informális szektorát jelenti, falun a háztartási munka-szerűen űzött mezőgazdaságot is beleértve.

A falun élő fiatalok esetében a munkába lépés - fentiekben bemutatott -nehézségeire rátevődnek a munkaerőpiac lakóhely szerinti szegmentálódásából adódó hátrányok, a teljes foglalkoztatottság akadályainak halmozódásához vezetve.

Az eddig elmondottak fényében elemzésünk hipotézisét a következőképpen fogalmazhatjuk meg: a falusi fiatalok a rendszerváltást követő gazdasági átalakulás eredményeként egyre hátrányosabb helyet foglalnak el a munkaerőpiacon. Az ifjúság munkavégzésében egyre nagyobb teret nyer az informális szektor (fekete munka), a munkaerőpiacból pedig csak annak marginális szektora, a másodlagos munkaerőpiac érhető el számukra.

 

A kutatás helyszínének kiválasztása, a mintavétel és az adatfelvétel kivitelezése

Mivel elemzésünkben a különböző munkaformák rendszerében bekövetkezett változások leírását tűztük ki célul,  a kutatás helyszínéül olyan falut kellett választanunk, amelyben feltételezhettük hogy a munkaformák nagy változatosságával találkozunk, úgy a szocialista rendszer idejében mint rendszerváltás után. Ez a szempont egy relatív népes, minél kevésbé elöregedett lakosságú falu kiválasztása mellett szólt. Az illető település városközeli elhelyezkedése a városi munkaerőpiacba való bekapcsolódás feltétele, az intézményekben való relatív gazdagságot pedig feltételezésünk szerint a település községközponti közigazgatási státusa biztosíthatja. A fenti ismérvek figyelembevételével választásunk a Maros megyei Mezőpanitra esett.

Az elemzés céljára úgy választottunk egy ifjú korosztályt, hogy legidősebb alanyaink munkába állásában lehetőleg még tükröződjenek a közvetlenül 1990 előtti munkába állási minták,  ugyanakkor a jelenleg nagykorúsodó fiatalokra is kiterjedjen. E célból a faluban született, jelenleg 19-29 éves fiatalok csoportjából reprezentatívnak tételezett mintát vettünk: az egyes években születettek közül véletlenszerűen tíz-tíz személyt választottunk ki, összesen százat, akikkel  egy-egy  kérdőívet töltöttünk ki. A mintába tehát a faluban született személyek kerültek be, függetlenül a jelenlegi lakhelyüktől. [2] A faluból elköltözött személyek esetében azok szüleinek segítségével töltöttük ki a kérdőív ténykérdésekből álló (nagyobbik) részét. Ily módon a faluból elvándoroltak munkába állásáról is adatokat nyertünk. Eljárásunknak köszönhetően a Magyarországon dolgozó, az elvándorlás köztes fázisában levő (gyakorlatilag kettős lakhelyű) személyek is bekerülhettek a mintába.

Az adatfelvételre 2001 júliusában, egy heti helyszínen tartózkodás alatt került sor, öt személy részvételével.  Ugyanezen időszak alatt a fenti módon megvizsgált populáció egyes tagjaival interjúkat is készítettünk, interjúalanyainkat a kérdőíves adatfelvétel során szerzett tapasztalataink alapján választottunk ki. A 15 fiatalokkal készített életút-interjú mellett a vizsgált kérdéseket jól ismerő személyeket (volt és jelenlegi iskolaigazgatókat, tanárokat, lelkészt, helyi vállalkozókat) is megkérdeztünk.

Mezőpanit rövid gazdaságtörténete

Az elemzés helyszínéül választott Mezőpanit  Marosvásárhelytől 12 km távolságra, a történelmi Marosszék Maroson túli, mezőségi részén fekszik. Bár a Székelyföld és a Mezőség közötti átmeneti térség része, nemzetiségi szempontból még a magyar tömbvidékhez tartozik. A falu lakosságának 97%-a, a községének, melynek központja, 82,3%-a magyar nemzetiségű. A falu erdélyi viszonylatban kivételesnek számító életképességét jelzi, hogy lakossága csak a legutóbbi években kezdett csökkeni, egyike lévén Maros megye azon néhány falvának, amelyek lakossága a szocialista iparosítás beindulása után, 1966 és 1977 között is tovább növekedett. 

1. Táblázat. Mezőpanit lakosságának alakulása nemzetiségi bontásba.

Évszám	összlakosság	román lakosság
1850	1324	199
1900	1657	111
1930	1820	126
1956	2123	nincs adat
1966	2214	70
1977	2437	77
1992	2383	73

Forrás: Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája I. Teleki László Alapítvány-Pro Print Könyvkiadó, Budapest-Csíkszereda, 1998.

A falu határa mezőgazdálkodásra kiválóan alkalmas. Lakói a második világháborúig élenjártak  a gazdálkodásban, elsők között alakítottak Gazdakört (1907), csatlakoztak az Erdélyi Földműves Szövetséghez (1920), szerveztek rendszeresen Gazdanapokat a két világháború között, emellett számos tanfolyam szervezésével, korszerű mezőgazdasági gépek beszerzésével igyekeznek gazdálkodásukat korszerűsíteni (Konrád 1996) [3] . Ez időben természetesen a falu teljes lakossága a mezőgazdaságból él. A második világháború utáni periódusra a nagygazdák meghurcoltatása nyomja rá a bélyegét, 1949-ben 117 személy kerül fel a "kulák" listára. A hagyományos, gazdálkodó falu a kollektivizálás végrehajtásával szűnik meg, ami 1950-től 1962-ig tart.

A mezőgazdaság szocialista átalakítása következményeképpen a falu felszabaduló munkaereje a fejlesztés alatt álló iparba csoportosul át. A falu majdnem teljes munkaképes lakossága ipari munkahelyeken helyezkedik el, naponta ingázó munkásként. E változásokat Konrád Béla, a falu 1996-ban készült monográfiájában a következőképpen írja le: "Az 1955-60-as évek után lényegesen megváltozott a falu szocio-professzionális arculata. Az ipar fejlődésével egyszerre megnőtt a munkaerő-szükséglet, az iskoláztatás kiszélesítésével az embereknek lehetőségük nyílt arra, hogy szakmát, életformát változtassanak. Ha ez kezdetben nem is ment olyan könnyen, mivel Paniton hagyományos volt a földhöz való ragaszkodás, később megszokottá vált. A 70-es, 80-as években már nem találni fiatalt, akit arra lehetne bírni, hogy otthon maradjon. Ahogy régen az volt a céljuk, hogy "azért is földet veszünk" - mert mindenki azt tette -, most az lett volna a szégyen, ha nem lett volna képes más munkahelyet kapni, csak a termelőszövetkezetben. Így aztán a termelőszövetkezet dolgozóinak összetétele, ami az állandó férfi munkaerőt illeti, a 80-as években a teljes elöregedést mutatta. A női munkaerő között még volt fiatalabb is, ezek a városban dolgozó férfiak feleségei voltak, akik azért vettek ki egy részt, hogy megszerezzék a kerthez való jogot." (Konrád, 1996)

            A 80-as évek elején a község lakossága munkahely szerint a következőképpen oszlott meg (ekkor a községhez, Paniton kívül, még további négy falu tartozik):

2. Táblázat. Mezőpanit község lakosságának foglalkozás szerinti megoszlása a 80-as években.

Ingázó munkás	1636	54.9 %
Mezőgazdaságban dolgozó	1346	45.1 %
aktív lakosság összesen	2982	100 %
Nyugdíjas	1154
Kiskorú / tanul	2169
Inaktívak összesen	3323
Teljes lakosság	6305

Forrás: Konrád Béla:  Mezőpanit monográfiája. Alutus Kiadó, Csíkszereda, 1996.

A teljes községben tehát az aktív népesség 54,9%-a dolgozott városi munkahelyeken. Paniton ez az arány feltehetőleg még magasabb, a nyolcvanas évek végéig pedig folyamatosan tovább nő, mivel az újabb meg újabb generációk legkevesebb szakmunkásképzőt végző tagjai szinte kivétel nélkül városi munkahelyeken helyezkednek el.

            Az 1989 decemberével kezdődő változásokkal a falu gazdasági életében újabb gyökeres fordulat áll be. A nagy állami vállalatok felszámolásával a korábbi marosvásárhelyi munkahelyek nagy része megszűnik, az immár húsz éve ipari munkássá vált panitiak állás nélkül maradnak. E változást egy falubeli interjúalanyunk a következőképpen írja le: "A munkahelyek megszűnése nagyon szomorúan érintette a falut. Panitból bejártunk 1000-1100-an, volt úgy hogy 1182 autóbusz-bérletes is volt Panitban. A falu munkaképes létszámának a nagyon nagy százaléka volt ez, a maradék fele, akik itthon maradtak, azok vagy kisgyerekek voltak vagy idősök, az aktív személyek zöme mindenképpen bejárt Vásárhelyre. Nagyon kevesen dolgoztak a kollektívben, vagy a mezőgazdasági állomáson. Nagyon szomorú volt, és végül is még mindig az, hogy hazakerültek az emberek. Mert nem voltak felkészülve a mezőgazdaságra. Szép lassan lesorvadt a gyári munkások létszáma, a Metalotechnikában, ahol én dolgoztam, voltunk 6800-an, és ma vannak száztízen. Harmincnégyen voltunk panitiak, a Metalotechnikában. Az Elektromuresnél is dolgozott úgy nyolcvan ember, és azok ugye mind hazakerültek. És akarva akaratlanul neki kellett fogjanak gazdálkodni. Van aki egyáltalán nem szerette a mezőgazdaságot, lehet a mai napig nem szereti, és kell csinálja, van aki szerette de nem értett hozzája, de úgy is kellett csinálja. Nagyon kevés volt aki szerette, akarta és tudott is valamit. A mezőgazdasághoz keveset értettek." (37 éves vállalkozó)

A visszakapott földeken újrakezdik a gazdálkodást, egyelőre az ötvenes években abbahagyott technológiával. A mezőgazdálkodás mértékére vonatkozólag talán érdemes kiemelnünk egy adatot, miszerint 1995-ben az állatlétszám eléri az 1938-as szintet (Konrád, 1996) [4] .  A mezőgazdaságban dolgozók mellett azonban még mindig jelentős azoknak a száma is, akiknek sikerült valamilyen városi munkahelyet megtartani.

Ebben a gazdasági kontextusban vizsgáljuk meg a következőkben a paniti fiatalok önálló keresőkké, a felnőtt társadalom teljes jogú tagjává válásának folyamatát.

A paniti fiatalok a munka világában

            Megvizsgálva a paniti fiatalok jelenlegi elhelyezkedését a munkavégzés különböző lehetséges területein, azt találtuk, hogy a háztartásban maradó, kereső munkát nem végző személyektől, a keresetüket teljes egészében az informális szektorban végzett feketemunkákból szerzőkön át, a tényleges munkaerőpiacon dolgozókig, a fiatalok a munkavégzés legtöbb lehetséges területén jelen vannak. A munkavállalás érdekében  gyakran kilépnek lakóhelyükről, ingázóként Marosvásárhelyen és vendégmunkásként Magyarországon vállalnak munkát. A következőkben a munkavégzés egyes szektoraiban dolgozók tipikus eseteit bemutatva próbálunk minél árnyaltabb képet rajzolni a fiatalok munkába állásának folyamatáról.

a. Elhelyezkedés a munkaerőpiacon

            A munkaerőpiacon elhelyezkedők többsége városi munkahelyeken dolgozik, naponta ingázó munkásként. A faluban munkakönyves állásban dolgozók munkahelyei kivétel nélkül a másodlagos munkaerőpiachoz tartoznak. A városban dolgozók többsége szintén a munkaerőpiac szekundér szektorában talál munkát, itt azonban kivételes esetekben jobb munkahelyekre is be lehet kerülni. A következő interjúban megszólaló fiú, annak ellenére, hogy hátrányos családi helyzetből indul, sikeresen helyet talál a primér munkaerőpiacon. Egyszerű munkáscsaládból származik, apja villanyszerelő, anyja háztartásbeli. Már 13 évesen teljesen árván marad, azóta nagyszüleivel él. Következetesen kihasználja azonban, hogy tehetsége van a faragáshoz.

Kisebb koromtól a fafaragás, barkácsolás érdekelt. Már az általános iskolában, kézimunka órán nagyon szerettem. Volt olyan tanárunk aki ezzel foglalkozott, és ő fedezett fel, fedezte fel a tehetségemet. Kilencedik osztálytól a faipari líceumot választottam. Ez a szakma tetszett nekem. A nagyszüleim egyetértettek ezzel a pályaválasztással. A faipari iskolába nem volt nehéz beilleszkedni, az iskola könnyen ment, a tanulás. A szakmai része is jól ment, a többiekhez képest a legjobb voltam. Úgy jegyekben mint dicséretben, dicsértek a tanárok. Az egyik tanárom volt aztán, aki keresett nekem munkahelyet is. Én voltam az akire mindent rábízott az iskolában, bármilyen munkát. Mert az iskolában sokat faragtunk. (...)

                Amikor befejeztem az iskolát a tanárom segített munkát keresni. Beszélt egy mesterrel, hogy szüksége van egy jó fiúra, egy jó kezű fiúra, akit betanítana. Két fiúra volt szüksége, ketten mentünk, engem és egy társamat beajánlott a mester, akik jobbak voltunk.  Fafaragással foglakoztunk, volt egy próbaidő, hogy lássa meg mire vagyunk képesek, szobrokat faragtunk, Németországnak készítettük őket. Szovátán volt, albérletben laktam, nem voltam még benne annyira a szakmában, nem tudtam annyit keresni, nem érte meg nekem, hogy albérletet fizessek. Sokat gondolkoztam azon, hogy maradjak e, szerződtetett is volna, de úgy éreztem, hogy nem éri meg nekem, közelebb is van több lehetőség. Akkor már volt lehetőség közelebb is elhelyezkedni, és úgy döntöttem, hogy mégiscsak hazajövök.

                Aztán más munkahelyet kerestem. Erről a cégről már hallottam, hogy van. Ugyancsak szobrokat faragtunk, exportra. Itt három hónapot dolgoztam. Itt egy volt tanárnőm segített, akinek az öccse volt a főnök. Jelentkeztem a főnöknél, kipróbált és ott dolgoztam három hónapig. Nem szerződtetett, nem is állt szándékában, feketén dolgoztam. És közben indult ez a cég, ahol most dolgozom, a szentannai. A mesterem szólt, tudta, hogy komolyabb cég lesz, ismerte a vállalkozót. Itt munkakönyvvel dolgozom. Most már úgy tűnik, hogy hosszú távon is itt maradok. A fizetésem hivatalosan nem túl nagy, de amit tényleg kézbe kapok az meghaladja a 4 milliót (140 USD). Leginkább vásárhelyiekkel dolgozok együtt, de panitiak is hárman vagyunk, meg más falukból is vannak. Mind faipari iskolát végzett szakmunkások. Korban úgy 18-33 év közöttiek. A tulajdonos is csak 31 éves, fiatal ő is.

Itthon a gazdaságba nem sokat segítek. Itt nem sok a gazdaság, nem nagy, nincs sok állat. Csak disznók vannak, kettő, tehén, ló nincs. Hétvégeken be szoktam segíteni, hét közben nincs időm, későn érek haza. (19 éves fiú)

            A történetét mesélő srác a munkaerőpiacon sikeresen elhelyezkedők kivételesen tiszta esetét képezi. Bár még csak 20 éves, az iskolában kiépült kapcsolatai révén már három munkahelyet is kipróbált. Munkahely-váltásai mind szakmáján belül történtek, és  egyre jobb munkahelyek irányába. Bár kis cégeknél dolgozott, amelyek nem tesznek lehetővé munkahelyen belüli továbbképzést és előléptetést, a sorozatos szakmán belüli elhelyezkedések jelentős tapasztalatszerzéssel járnak, egy a felfele ívelő munkahelyi mobilitást eredményezve. A stabil és jól fizetett munkahely mellett kiegészítő jövedelemforrásra sincs szüksége. 

            A munkaerőpiacra bejutó paniti fiatalok többségének azonban jóval hányatottabb, és kevésbé sikeres a pályája. A többség végig a másodlagos munkaerőpiacon marad, nem sok eséllyel a továbblépésre. A következő történet 28 éves főszereplőjének szintén több munkahelye volt, munkaerőpiaci helyzetében azonban ez nem eredményezett számottevő előrelépést.  

A paniti iskolában végezte a tíz osztályt, 1989-ben. Ezt követően Marosvásárhelyen két éves autószerelő inasiskolát végzett.  Közvetlenül ennek befejezése után, 1991-ben, egy ismerőse révén állást is talált, egy kb. 50 személyt foglalkoztató autószerelő műhelyben. E marosvásárhelyi munkahelyére naponta ingázott.  A katonaság után nem vették vissza, munkanélküli maradt.

1992-ben Magyarországon próbál dolgozni. Egy jártasabb ismerősével megy, Szegedre, egy szőlészetben talál szezonmunkát: szüretel. Miután hazajön továbbra is munkanélküli, ezúttal regisztráltatja magát. Másfél évig nem talál állást.

1995-ben megint Magyarországon próbálkozik munkakereséssel, ekkor távolabbi rokon közvetítésével egy Budapest melletti, 6 személyt foglalkoztató kis kft-ben dolgozik betanított munkásként. Műanyag zsákokat gyártanak, havi 40.000 Ft-ot keres. Illegálisan dolgozik, összesen 6 hónapot. Nem sokat tud megspórolni, de azért valamit haza is hoz. A hazahozott pénzét nem fekteti be, szükség van rá a mindennapi életben. A két magyarországi munkavállalása során több kellemetlen élményt is szerzett, a szóbeli egyezségek mellett nem mindenki fizette meg őket rendesen, az egyezség szerint.

Itthon 1997-ben talál újra munkát, családi kapcsolatai révén. Egy vásárhelyi boltban lesz elárusító. Azóta is ott dolgozik. Ez egy állami tulajdonú üzlet, három alkalmazottal. Rendes munkakönyves állás, ide is naponta ingázik, 1800000 lejt (60USD) keres havonta.

A munkahelyei mellett mindig dolgozott a mezőgazdaságban is, mivel több mint 2 ha földjük is van. Erről azonban úgy gondolja, hogy nem nyereséges, inkább ráfizetéssel jár. [5] (28 éves, nős férfi)

            Az interjúalany tehát kedvezőtlen iskolai kezdéssel indul, hiszen a helyi, mezőgazdasági profilú szakiskolának számító 9-10. osztályba általában csak azok járnak, akiknek nem sikerült jobb, városi iskolába bejutni. E helyzetbe nem nyugszik bele, még egy inasiskolát elvégez, ám az így tanult szakmája sem különösebben értékes. Azonban mivel tanulmányait nem sokkal a rendszerváltás után fejezi be, némi családi közbenjárással sikerül rövid időre egy nem túl jó állami munkahelyet találnia. Magyarországi munkavállalásai mind illegálisak, az informális szektoron belüliek, alkalma van az illegális munkavállalók kiszolgáltatottságát is megtapasztalni. Munkanélküliségekkel tarkított pályája úgy tűnik némileg stabilizálódott egy rosszul fizetett elárusítói állással. A szekundér szektorba tartozó állás nyilvánvalóan semmilyen mobilitási perspektívát nem kínál. A hányatott életút alatt bizonyára stabilizáló tényezőt jelentett a család tulajdonában levő föld, illetve az azon folytatott gazdálkodás.

            Az előző eset szereplője alacsony iskolai képesítéssel indult. Sok esetben azonban a magasabb iskolai képzettségek is rossz iskolai befektetésnek bizonyulnak, nem jelentve biztosítékot a munkaerőpiac primér szektorába való belépéshez. Van például a faluban jogász végzettségű fiatal, aki teherszállításban, sofőrként dolgozik. Imola, a következő történet szereplője elméleti középiskola elvégzése után szintén tovább tanul, így szerzett képesítését azonban nem sikerül kiaknáznia.

...A Bolyai líceumba, református osztályba jártam. Miután befejeztem nagyon nagy gondban voltam, hogy most már mi is lesz velem, lehetőség az lett volna, hogy Kolozsvárra menjek. Annyi pénzt nem tudtam volna előteremteni. Itt Vásárhelyen az állami egyetemeken nem tudtam mit csinálni, mert a mérnöki egyetem nekem nem passzolt, meg hogy ott menjek ilyen román-angolra, hát nem voltam eléggé felkészülve. És így jött be, hogy van egy ilyen posztlici, és próbáljam meg ezt. (...) Ez banktisztviselő profilú, de hát mindent tanultunk a menedzsmenttől a marketingig. (...)

Először tizenegyedikben dolgoztam pár napig. Rendesebb állásban amikor posztliciben első éves voltam, akkor voltam eladási ügynök, egy hónapig, és aztán ugyanannál a cégnél, annyira megbíztak bennem, hogy decemberben árultam a business-centerben egy hónapot. És ez kihozta az albérletnek az árát, ami akkor volt. Mert akkor bent laktam. Dolgoztam is, délután jártam a posztlicibe, nem tudtam hazajárni. Mondjuk, amikor árultam a business-centerben akkor nem tudtam a posztlicibe járni.

                Ezt a mostani munkahelyemet, a titkárnőit, később, ismerős által találtam, és az Isten kegyelméből. Nagyon nehéz volt, nagyon sokat keseregtem, hogy mennyit tanultam, hány évet,  nekem nagy befektetésbe került kifizetni ezt a magánegyetemet,  és hát nagyon bántott engem is, meg a nagyszüleimet is hogy nem térül vissza, hogy nem használom fel,  hogy itthon kell üljek. (...) Egy olyan állást, hogy banktisztviselő nem is álmodok, azt nagyon nehéz lenne találni, de egy titkárnői állásban föl lehet használni amit a posztliciben tanultam. Tanultam könyvelést, előkönyvelést, bankkönyvelést, jó hogy nagyon kevés volt, de most még azt is meg lehet tanítani nekem, így néhány dolgot most is tanulok. És akkor gondolom, hogy akkor idővel majd lehet előre haladni a titkárnői állásból. (...)

 Hát nem tudom, ha mondhatom, hogy eltartom magam,  mert a nagyszüleim tartanak el élelemmel. Nem mondhatom hogy önálló vagyok. Fizetek egy pár dolgot, a telefont, a tévét, a bérletet a buszra...

(25 éves lány)

Imola tehát már a hosszúra nyúlt továbbtanulási ideje alatt dolgozni kényszerül, akár a tanulás rovására is, erre természetesen az informális szektorban nyílik lehetősége. A jelentős anyagi áldozatok árán elvégzett, nem túl rangos magánegyetem diplomájával, kapcsolatok nélkül, a megfelelő elhelyezkedés nem lehetséges. Bár a lány bizakodó munkahelyi jövőjét illetően, a titkárnői állás nem igazán ígéri a cégen belüli előrelépést.

b. Munka az informális szektorban

            Az informális szektorban három munkaforma jelenik meg: a pénzbeli fizetségért, alkalmilag végzett munka, az árutermelés céljából végzett mezőgazdasági munka és a leginkább a mezőgazdasági munkák terén megjelenő kölcsönös segítségnyújtások. A pénzbeli fizetségért végzett különböző munkák a faluban és környékén illetve Magyarországon egyaránt előfordulnak. Leggyakrabban építkezési munkálatokat végeznek, a munkaadóval szóbeli egyezséget kötve. Belföldön és Magyarországon egyaránt igen gyakori, hogy az elvégzendő munkát informálisan szerveződő munkás-csoportok alvállalkozásszerűen vállalják fel. [6]

            A mezőgazdaságot vállalkozásszerűen szinte senki sem űzi, az aránylag kis földterületeket a családok maguk dolgozzák meg, a termelés egyik fő szempontja, hogy a háztartás számára szükséges élelmiszerek lehetőleg minél szélesebb skáláját megtermeljék. Ennyiben a mezőgazdasági tevékenységek a háztartási munka szektorának a részét képezik. A saját felhasználásra történő mezőgazdasági termelés mellett azonban az állattartás már részben árutermelés céljából történik. Tehenet majd minden család tart, mivel a könnyen értékesíthető tej a családok egyik fontos bevételi forrása. [7] Az árutermelés mértékétől függően a mezőgazdasági tevékenység az informális szektorhoz tartozó munkaforma.

A kölcsönös segítségnyújtásként végzett munka ritkán fordul elő, leginkább egyes mezőgazdasági idénymunkák, ritkábban építkezési  munkák esetében (kaláka).

A kizárólag az informális szektorban dolgozó fiatalokra rendszerint a fenti munkaformák nagyfokú keveredése jellemző. Ez érthető is, hisz a mezőgazdaságot leszámítva alkalmi munkákról van szó, amelyek véletlenszerűen adódnak, így mindig azt kell felvállalni, amit éppen lehet, és ott, ahol a munkalehetőség előfordul. Mivel e személyeknek nincsenek munkaszerződéssel járó kötöttségeik, nagyfokú mobilitásra van lehetőségük. Imre, a következő interjú alanya, kalandos történetével tipikus képviselője a kizárólag az informális szektorban dolgozóknak.

Az iskolát Mezőpanitban kezdtem, első osztálytól jártam nyolcadik osztályig itten. Utána ingáztam Vásárhelyre két évet, szerszámlakatos iskolába.  Utána, mikor elvégeztem az iskolát, megváltozott ez a rendszer, és somer lettem, szóval úgymondva, hogy nem kaptam állást. És utána folytatom a mezőgazdasággal.

                Somerként nem ültem otthon, sokat dolgoztam Magyarországon. Leghamarább kiment a testvérem, utána mentem én is. Ő segített munkát találni. Aztán dolgoztam több helyen is. Legnagyobb részt a temetőben dolgoztam. Szigetszentmiklóson, Csepelen. Nehéz munka volt. Betonazás, sírkő pucolás, csiszolás, azakat a nagy kereteket emelni, sírásás, megkezdve, az ilyen, ami a temetőbe egyszer létezik. Egyszer voltam 3 hónapot, s utána vótam... Majdnem olyan két esztendőt.

                Dógaztam sokfelé. Siófokon dolgoztam egy református templomnál, mozaikot csináltuk a lépcsőzetet. Most épült, úgy négy esztendeje egy új református templom. S annak a lépcsőzetit csiszoltuk, és mi öntettük. A három bejáratnál. Siófokon dolgoztam három hetet. És Balatonon is dógaztam. Siófok és Balaton nem messze van, és csak egy céghez tartoztam, de eljártam dógazni. Nem voltam alkalmazva, de volt egy jó ismerősöm, egy rendőrfőkapitány, annak is dolgoztam, s adott egy engedélyt, hogy nem kelletett minden havonta hazaingázzak, hanem tett egy pecsétet, hogy igen is maradhat 3-4 hónapot, ilyesmi. Hosszabbítás.

Aztán vótak, mit tudom én, alkalmi, hogy máma ástam fel valakinek a kertjét, betonaztam, így, de úgy hogy inkább az volt nekem a rendes stabil munka. Például vót egy zsidó. Mentem át az útan, s azt mondja, hogy nem ásam fel a kertjit? Mondom, dehogynem. Mennyit ad? Mit tudom én, akkor ezer forintot ajált, vót egy kicsi ári kertje? Olyan zsidó vót, hogy egy pohár vizet nem adott. Na aztán úgy fel ástam a kertjit, hogy most is megnézheti. És meglátott a szomszéd, és adott egy tükörtojást egy szelet kenyérrel. Izzadtam mind a fene. A zsidó, így né, mind itt ahogy maga üldögél, a kutya úgy üldögélt a fotelbe, s egy pohár vizet nem adatt. Ott verje meg a jóisten, egyebet nem kívának.

                Voltak nehézségek. Például voltak olyasmik, hogy mentünk Magyarországra, és anélkül, hogy valamit vétkeztem vóna, vagy valakinek ártattam vóna, s a határtól visszaküldtek. leszállítottak a buszról, s tessék hazamenni. Kóboroltam, vándoroltam, ementem le Gyulára, az másik határátlépő, elvittek, hányódtam az út szélin, 2-3 nap, ezer forintér túlloptak a határan, hogy menjek túl Magyarországra, ott is hányódtam egy napat, s utána hogy valahogy érjek oda, ahova tudtam, hogy stabilan vagyak, s akkor se pénzem nincsen, se kenyerem se ételem, semmi, s akkor még menjek el akinél laktam albérletbe, hogy legyen szíves adjon nekem kétszáz forintot hogy vegyek egy kenyeret, és utána fogjak neki a munkámnak, de mivel? Hogy? Nagy dolag volt na, mindenesetre hányódtam eleget. Összesen dolgoztam Magyarországon vagy négy és fél esztendőt. És aztán visszajöttem ide a faluba. Innen is mentem s ide is jöttem. Itt tudtam, hogy reggel itthon kelek, s este itthon fekszem.

                Aztán földművelésbe kezdtem. Meg dógaztam itt is, Gyurikánál a kft-nél dógaztam három esztendőt. Betontöréstől megkezdve, házépítés, mindenféle.  Itt se voltam alkalmazva. Pedig akart, híva hívatt, kérelt, s nem mentem. Nagyon jól kerestem, de rabszolgája nem leszek senkinek.  Annyit el akarak mondani, reggel hét órától vót úgy, hogy még éjjel 11 órakor betonaztunk, s aszongya másnap reggel gyere bé nekem hat órára, me sürgős a munka. Há mondam én se vagyak rabszolga, há még a börtönbe is meg van adva a rabnak, hogy öt perc szünet. Úgy hogy nem ...

Ezen kívül aztán nem dógaztam semmit. Csak a mezőn.  Tartottam lovat, bikát, teszek, veszek, mit csináljak. A lóval akármit haza kell hozni, gabonát, szénát, lókapázni, krumplit feltölteni, bármit. Nagyon sokat lehet dolgozni a lóval, csak legyen erő, s legyen ki. Egy embernek nem lehet. Egyedül nem tudom fogni a lókapát se. Örökkétig két ember kell. Itt vannak szomszédaim, összeállunk, megcsináljuk az enyémet, megcsináljuk az övét, s csak így lehet.

                A mezőgazdaságból meg lehet élni, de igaz, hogy kínosan. Kell termelni sokmindent, megkezdve búzát, árpát, törökbúzát, az ember tudjon tartani egy disznót, tehenet, fejőstehenet, hogy hozzan tejterméket megfizetik, hogy az ember tudjan valahogy kijönni. Nekem kevés földem van, én mind a másét dógazam. Kibérlem a földjit, mit tudom én, van 40 ári földje vagy mennyi, kiadja nekem, s én dógazam, egy rész az övé s kettő az enyém. Dógazam, művelem, szántam vetem boronálam... Annyit nem termelek, hogy eladásra is jusson. Sőt még veszek. Nincs honnan eladni, me nagyon kevés. Meg lehet élni, de nagy dolag mikor még el is kell osztani, s rá is kell fizetni. Nem lehet még eladásra is. Szóba se jöhet.

                Hogy hány éves koromtól keresek annyi pénzt hogy magamat el tudjam tartani... Aztat én nem tudom megmondani. Há nem tartom el én magamat, me a család egybe van. Anyám betegnyugdíjas...Nálunk nincsen olyan, hogy te kaptál ötszáz lejt, én kétszáz lejt, s mit tudom én. Édesanyám, s a testvérem, én amit keresek, s annyi. Én nem keresek annyit mint az édesanyám betegnyugdíja. Nincs ahogy keressek, me egy nap kaszálok, egy nap kapálok, másnap forgatak, harmadik nap gyűjtek, nincsen időm hogy pénzt keressek. Az édesanyám innen ment nyugdíjba, a kollektívből. A nyugdíja 300000lej, 400000, annyi hogy, semmi. Nagyon semmi. (30 éves nőtlen férfi)

Imre tehát az elmúlt tíz évben kizárólag az informális szektorban dolgozott, annak minden lehetséges formáját kipróbálva. Az iskolában tanult szakmáját egyáltalán nem használta, de más szakmát sem szerzett. A magyarországi illegális munkavállalás kellemetlenségei, a szóbeli egyezségek törékenysége, a jövő kiszámíthatatlansága és a hatóságok zaklatása idővel arra késztették, hogy felhagyjon e munkavállalási formával. Hazatérve ugyanabban a szakmában és munkakörben, építkezési segédmunkásként dolgozik tovább évekig. Ez azonban semmilyen szakmai előrelépéssel nem jár számára. Az esetlegesen alakuló kereső foglalkozásai közben a családi keretek között folytatott  mezőgazdálkodás teremt valamelyes biztonságot. Az interjúból is kiderül, hogy a mezőgazdaságban dolgozók többsége miért nem tekinti munkáját kereső foglalkozásnak: bár jelenleg kizárólag a gazdálkodással foglalkozik, munkájával a család megélhetésének alapját képezve, a család pénzbeli bevételéhez való hozzájárulása kisebb, mint egykori  TSZ-munkás anyjának nyugdíja. Munkájának e kedvezőtlen értékeléséhez természetesen az is hozzájárul, hogy a paraszti gazdálkodást folytató család belső munkamegosztása mellett az egyes bevételek (mint például a tejtermelésből származó jövedelem) nem tekinthetők valamely családtag egyéni jövedelmének.

            b.1. A hagyományos mezőgazdálkodás és a mezőgazdasági vállalkozás

Bár a mezőgazdaságot legtöbben kiegészítő munkaként űzik, és mezőgazdasági munkájuk mellett valójában munkanélkülinek tekintik magukat, akadnak olyan fiatalok is, akik alapfoglalkozásuknak, kereső foglalkozásuknak tekintik a gazdálkodást. A hagyományos, paraszti módon folytatott gazdálkodás azonban esetükben sem elég jövedelmező, a pénzbeli bevételek kiegészítéséhez alkalmanként ők is vállalnak fekete munkát.

László 25 éves, négy testvér közül a legfiatalabb. Szülei a TSZ-ben dolgoztak állatgondozóként, családjuk nem volt tehetős. Rendszerváltás után a család visszakapta 2.5 ha földjét, a korábban is mezőgazdaságban dolgozó apa a saját földjén kezd gazdálkodni. László ez időben, 1991-ben végezte az általános iskolát, ő is apja mellet, a családi gazdaságban, kezdett dolgozni. A 8 osztály befejezése után a tanulást abbahagyta, többé iskolába nem járt. Azóta is gazdálkodik, 15 éves korától.

1995-ben az apja meghal, 19 évesen az anyjával marad, egyedül gazdálkodik tovább. Testvérei ez időre már mind elköltöztek a háztól.  A gazdálkodásból azonban kevés a jövedelme, ezért többször is más keresetekkel próbálta kiegészíteni. 1997-ben Magyarországon vállal munkát: egy barátjával utaznak Magyarországra, ahol minden előzetes tájékozottság nélkül egy faluba mennek ki és munkalehetőség után érdeklődnek. Egy gáter-üzemnél találnak munkát, ahol segédmunkásként egy hónapig dolgozik, 20.000 Ft-ért, majd egy hónap után hazajön. 1998-ban újra próbálkozik, ekkor már ismerősei révén kerül egy építkezésre segédmunkásnak. Ezúttal is egy hónapot dolgozik Magyarországon, ez idő alatt 35.000 Ft-ot keres. 2000-ben itthon talált alkalmi munkát. Ugyancsak falubeli ismerősök révén egy vásárhelyi építkezésen, fekete munkásként segédkezett. Ez a munkája három hónapot tartott, havi 2.000.000 lejt keresett.

2000-ben meghal László anyja is. Mint egyedüli otthon  tartózkodó gyerek, ő marad a családi házban, földön és gazdaságban. Elképzelése szerint mindezeket ő is fogja törvényesen örökölni. Jelenleg egyedül él és hagyományos falusi gazdálkodást folytat, szinte minden háziállatból van a ház körül. Emellett állattartással foglalkozik, bikákat nevel: bika-borjakat vesz és miután felnőnek eladja őket. A földet lovával dolgozza meg, korszerűbb mezőgazdasági gépei egyáltalán nincsenek A 2.5 ha földjét soknak tartja, mivel alig bírja megdolgozni. Becslése szerint jelenleg a gazdasága, állatok, ingóságok és ingatlanok együtt, körülbelül 40 millió lej értékű (1380 USD).

Tervei szerint a jövőben is gazdálkodással fog foglalkozni. A jelenlegi gazdálkodási módot szándékszik folytatni, változtatásokat nem tervez. A földjét mindenképpen meg akarja dolgozni, és mivel egyedül van, és a gazdaságot átmenetileg sincs kire hagyja, úgy gondolja hogy már egyáltalán nem fog munkakönyves állásban dolgozni. Magát nem tekinti munkanélkülinek, nem is regisztráltatta magát munkanélküliként egyszer sem. (25 éves, egyedül élő fiú)

            Látható, hogy László, bár főfoglalkozásának tekinti a gazdálkodást, jövedelmét gyakran volt kénytelen különböző alkalmi munkákból származó bevételekkel kiegészíteni, a gazdálkodásból származó pénzbeli jövedelme nem elég a megélhetéshez. A kényszerítő körülmények (hátrányos családi helyzet, a családi föld iránti elkötelezettség) hatására feltehetőleg tovább folytatja a gazdálkodást. Több kevésbé szorult helyzetű fiatal azonban a hagyományos gazdálkodás alacsony jövedelmezőségét megtapasztalva abbahagyja a gazdálkodást, és nagy erőfeszítések árán is a munkaerőpiacon próbál elhelyezkedni. Egy 25 éves fiú több évi gazdálkodás után, közös családi döntés alapján a gazdaság minden pénzzé tehető részét eladta, és "egy tehén áráért" vásárhelyi munkahelyet szerzett.

            A mezőgazdaság területén egy sikertörténettel is találkoztunk, amelyben egy személy jól menő mezőgazdasági vállalkozást virágoztat fel. A történet hőse ugyan kissé idősebb mint az általunk vizsgált korosztály, 37 éves, de úgy gondoljuk érdemes bemutatni az esetét, mivel jól bizonyítja, hogy a korszerű, jövedelmező gazdálkodás is lehetséges. Igaz ugyan, hogy az induláshoz ez esetben is külföldi munkavállalásra  és szoros baráti támogatásra volt szükség.

Visszakaptuk a földeket, nekifogtunk, hogy művelgessük a földeket, és szép lassan rátértünk a mezőgazdaságra is. És én beiratkoztam egy szarvasmarha tenyésztési tanfolyamra, ez volt a fő témája, a szarvasmarha-tenyésztés, vetésforgó stb., meg gabonatermesztés is, és ott ismerkedtem meg osztrák szakemberekkel.

                Azért mentem mezőgazdaságot tanulni, mert azt mondtam, hogy ha már a mezőgazdaságot fogjuk választani, mindenképpen párhuzamosan az iparral a mezőgazdaságot is folytattuk, azt mondtam meg kell tanulni, mert ha ugyanazokkal a módszerekkel próbálunk megélni a mezőgazdaságból, amit a kommunizmus előtt csináltak, akkor éhen fogunk halni. Így kerültem én kapcsolatba az osztrákokkal. Az egyházakon keresztül volt egy hirdetés, hogy aki ilyen jellegű tanfolyamra szeretne menni az jelentkezzen. Hárman mentünk a faluból. Megismerkedtem az osztrákokkal, és nagyon aktívan részt vettem ennek az alapítványnak a munkájában, az alapítvány a mai napig létezik, Magvető alapítványnak hívják, és engem választottak meg az országos alelnökének, vagy három évig voltam a Magvetőnek az országos alelnöke, sok tanfolyamot szerveztünk, innen Maros megyéből nagyon sok faluból voltak ezeken a tanfolyamokon, 93-97 között évente 25-30 személy vett részt ezeken a tanfolyamokon, Panitból is több személyt sikerült bevonni. A célja az volt, hogy valamit magyarázzunk meg tudományosan is a mezőgazdaságról. (...)

Nagyon jó kapcsolatom van a gazdákkal, már a szakmámból eredendően is, gazdakör tag is vagyok, a gazdakör egyik alapítója, a 2-3-ból az egyik, és állattenyésztési kört alapítottunk közösen, és mind gazdakörökben, mind ezeken a tanfolyamokon megpróbáltuk magyarázni a gazdáknak, hogy egy intenzív mezőgazdaságot próbáljanak kialakítani, mert ebből a hobbi stílusú mezőgazdaságból, amit most űznek, abból nem lehet megélni. Mert hobbinak sok, megélhetésnek pedig kevés. Mert ezek a gazdaságok úgy néznek ki mint egy állatkert, megkezdve liba, tyúk, juh, tehén, kecske, ló, kutya, macska s ki tudja még mi, galamb, és minden az ég világon ott van azon az udvaron, malacok disznók, minden van, de mindenből kevés van.

Ausztriában dolgoztunk, ott kerültünk közvetlen kapcsolatba leghamarabb a tejjel, tejfeldolgozással, és megtetszett nekünk. Ott elég sokat kerestünk, mert nagyon sokat dolgoztunk, egy farmon, ahol meg is termeltük a tejet, és fel is dolgoztuk egy részét. És ott tanultuk ezt a szakmát. Én inkább az állattenyésztést akartam tanulni, de ez nagyon kapóra jött nekünk, hogy a tejfeldolgozással is kapcsolatba kerültünk, illetve dolgoztunk, mert a célunk az lett volna, hogy az ott megkeresett pénzt itthon a mezőgazdaságba fektessük be. És haladtunk hálistennek, traktort vásároltunk, kombájnt, minden felszerelésünk megvolt, sőt még fejtőgépet, triert hoztam Ausztriából, minden ami mezőgazdasághoz kell megvolt, és az lett volna a célunk, illetve úgy is indultunk el, hogy tartunk ki tudja hány szarvasmarhát, és feldolgozzuk a tejet, a mi tejünket, esetleg még egy pár gazdától felvásároljuk és azt feldolgozzuk, úgy ahogy láttuk mi azt Ausztriában. Aztán rájöttem, hogy nem lesz annyi pénzünk, hogy tejfeldolgozót is építsünk, és egy modern, legalább 20 férőhelyes istállót, és végül inkább a feldolgozásra koncentráltunk, s abba fektettünk be és így indult be. Az induláshoz magánkölcsönöket vettem fel, külföldi, svájci barátaimtól, akik hosszú lejáratú kamatmentes kölcsönöket adtak, és így jött össze. Állami kölcsönhöz nem folyamodtam.

Hivatalosan 94-ben alakítottuk a céget, 94-től mind csak építettünk 97-ig, 97 elején indult be gyakorlatilag a termelés. Akkor 500 l tejjel kezdtük, és ma 10.000 l tejet dolgozunk fel naponta. 9 faluból dolgozunk. 13 csarnokunk van a 9 faluban, tejbegyűjtő csarnok, ahova elviszik az emberek a tejet, van 13 alkalmazottunk, azok mennyiségileg és minőségileg átveszik a tejet, és mi onnan elhozzuk. A vállalkozásnak összesen 32 alkalmazottja van. A tejbegyűjtők, a csarnokosak mindenhol az illető faluból vannak, Panitban van három, azon kívül van két vásárhelyi kolegánk, a többiek panitiak. (37 éves férfi)

c. Munka a háztartásban

Az olyan esetek, amelyekben a fiatalok kizárólag a háztartásban dolgozzanak nagyon ritkák, és inkább csak a fiatal, kisgyermekes nők esetében fordulnak elő, a jelentős és kikerülhetetlen pénzbeli kiadások ugyanis mindenképpen kereső foglakozásokra is kényszerítik a fiatalokat. A gyereknevelés miatt otthon ülő fiatal nők azonban gyakran csak a háztartásban tudnak dolgozni. Ezekben az esetekben inkább csak a gazdálkodás ház körüli részében vesznek részt. Ha azonban lehetőség adódik rá, ők is igyekeznek kereső tevékenységet folytatni.

A nyolcadik osztály után egy kétéves szakiskolában jártam, varroda-szakra iratkoztam. Nagyon szerettem ezt a szakmát, ezt akartam választani, de mégse sikerült, hogy varrodába menjek dolgozni. Tizedik után mentem férjhez, édesapám halála után három évvel, 18 évesen. Rá egy félévre jött az első gyerek, utána egy év és két hétre a második.

A szakiskola befejezése után és az esküvő előtt próbáltam munkahelyet keresni, voltam két hétig próbamunkán, aztán letelt..., nem nagyon akartam, mert jött a gyerek, s nem nagyon lehet két gyerektől dolgozni. Azóta nem is próbáltam rendes munkahelyet keresni, mert a két gyereket nincs kire hagyjam. Szeretnék menni külföldre is dolgozni, de a két gyerektől nem nagyon tudok. Fodrász tanfolyamot is végeztem. De fodrászattal sem foglalkozom, pedig azt így itthon is lehetne csinálni, a faluban van még két fodrásznő, három, de így, két gyerektől ezzel sem nem nagyon tudok foglalkozni.

                Közben még dolgoztam itt a faluban az üdítő gyárban. Ez egy kis kft, egy paniti vállalkozó. Édesanyám vállalta a gyerekeket, egy héten egy-két nap dolgoztunk, nem volt állás, csak dolgoztunk egy héten két nap. Ládaszámra fizetnek, annyit fizetnek amennyit dolgozunk. Itt van a faluban. Ketten dolgozunk, egy héten két nap. Délelőtt, de van úgy hogy délután is, mikor hogy van munkánk.            

Csak a férjem fizetéséből élünk. Szerencsére így falun könnyebb, hogy nem kell megvenni ezt-azt. Itthon amit tudunk mindent tartunk, disznókat, csirkéket, tyúkokat, ez egy könnyebbség, hogy nem kell megvegyünk mindent Vásárhelyről. Van egy kis darab földünk is, azt megműveljük, kukoricánk van, az állatoknak. Én csinálok amit tudok. Édesanyám még segít. A faluban más családokhoz képest nem élünk rosszabbul, megvan minden, csakhogy  kevés a fizetés. Ha a fizetés több lenne, másként lenne. Fürdőszoba még nincsen, meleg víz nincsen... Az a kevés fizetés a gázra, villanyra, kábeltévére, mindenhova elmegy.

(23 éves nő)

A fiatalok megoszlása a munkaszektorok között

            Kérdőíves adatfelvételünkkel megpróbáltuk feltérképezni, hogy a fiatalok mekkora hányadának sikerül dolgozni, a dolgozó fiatalok munkája pedig milyen arányban oszlik meg az előbbiekben  bemutatott munkaformák között. Jelenleg a megkérdezett 19-29 év közötti fiatalok 62%-a dolgozik valamilyen formában, 22%-uk gazdaságilag inaktív (7% gyereknevelési szabadságon van, 7% háztartásbeli,  3% katona, 5%  eltartott vagy egyéb inaktív), 6%-uk munkanélküli (ebből 4% regisztrált), 10%  pedig jelenleg is tanul (2% esti tagozaton a középiskolát végzi, 3% főiskolán vagy posztlíceumban, 5% egyetemen).

            Mivel adatfelvételünk időpontjában a jelenlegi évből csak hat hónap járt le, a különböző munkaformák elterjedtségének vizsgálatát a 2000. évre nyert adatok alapján mutatjuk be. A 2000. év folyamán a megkérdezett fiatalok 44%-ának volt valamilyen kereső foglalkozása. Egész éven át tartó, állandó jellegű munkája az összes megkérdezettek 28%-ának volt, több mint 6 hónapot 7%-uk dolgozott. A fiatalok 9%-ának félévig, vagy annál kevesebb ideig volt munkája.  A fentieken kívül a fiatalok további 9%-a Magyarországon dolgozott valamennyi ideig, 7%-uk egész évben, állandó jelleggel. A magukat gazdaságilag aktívnak illetve a magukat kereső foglalkozásúnak tekintők száma között tehát 9% eltérés  van, amely eltérés mögött valószínűleg a mezőgazdaságban dolgozók csoportja áll, akik bár gazdaságilag aktívak, nem tekintik magukat kereső foglalkozásúaknak.

 

1. ábra. A 19-29 év közötti fiatalok kereső foglalkozása 2000-ben (N=100).

 

A szóban forgó év alatt kereső foglalkozással rendelkező fiatalok 37%-a munkakönyves alkalmazottként dolgozott. Ők tekinthetők a munkaerőpiacon elhelyezkedőknek. A fiatalok 1 százaléka esetében fordult elő szolgáltatói szerződés általi alkalmazás,  6%-uk pedig egyszerűen szóbeli megegyezés alapján dolgozott. A Magyarországon dolgozó 9%-ból 5% dolgozott munkakönyvvel, 4% szóbeli egyezség alapján. A megkérdezettek által kereső foglalkozásoknak tekintett munkák zöme tehát a munkerőpiachoz tartozik (37% itthon, 5% Magyarországon). Az alkalmazás rugalmasabb formáját képező szolgáltatói szerződés egyetlen  személy szintén a munkaerőpiacon dolgozik. Esetét akár ritka kivételnek is tekinthetjük, ez az alkalmazási forma tehát, bár előfordul, nem jellemző a falusi fiatalok munkavégzésére. A szóbeli egyezség alapján dolgozó összesen tíz százaléknyi fiatal tekinthető az informális szektorban fizetségért dolgozónak. A dolgozó, de kereső foglalkozással nem rendelkező 9%-nyi fiatal helyezkedik el "tisztán" a mezőgazdaságban, a háztartásbeli illetve gyereknevelési szabadságon levő, valamint munkanélküli fiatalok pedig a háztartásbeli és mezőgazdasági munka vegyes szektorában (20%).

3. táblázat. A mezőpaniti fiatalok megoszlása a munka főbb szektoraiban (N=100)

munkaerőpiac (itthon és Magyarországon)	43%
informális szektor (itthon és Magyarországon)	10%
mezőgazdaság	9%
mezőgazdaság és háztartási munka	20%
inaktív (tanulók és egyéb inaktívak)	18%
Összesen	100%

A kereső foglalkozással rendelkezők többsége jelenleg is városon, a megyeközpontban talált munkát: a fiatalok 31%-a marosvásárhelyi munkahelyen dolgozik, naponta ingázva városi munkahelyére és 13%-uk dolgozik szülőfalujában.

            A munkahelyet nyújtó vállalat mérete, amelyet mi az illető cégnél foglalkoztatottak számával mértünk, a munkahely jellegére utal. A kis cégek rendszerint a másodlagos munkaerőpiachoz tartozó állásokat nyújtanak. A nagyméretű cégek munkahelyeinek nagyobb része is a másodlagos munkaerőpiachoz tartozik, ezek esetében azonban fennáll a lehetősége az elsődleges munkaerőpiaci helyek előfordulásának. [8] A cégeknél alkalmazott paniti fiatalok munkahelyei az alkalmazottak számát tekintve a következőképpen oszlottak meg:

4. táblázat. Az alkalmazottként dolgozó fiatalok megoszlása az alkalmazó vállalatok összes alkalmazottainak száma szerint (N=100)

1 - 10 közöti alkalmazott	22 %
11 - 50 között	9 %
51 - 100 között	2 %
101 - 500 között	2 %
501 fölött	2 %

 

            A kereső foglakozású fiatalok 31%-a tehát 50-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégnél dolgozik. Az alkalmazottak száma alapján a fiatalok mindössze 6 százaléka esetében áll fenn potenciálisan az elsődleges munkaerőpiachoz tartozás, illetve a belső munkaerőpiacon való továbblépés lehetősége.

A munkába állás folyamatának trendjei 1990 után

Elemzésünk befejező részében a fiatalok  munkába állási folyamatában mutatkozó változásokat, trendeket mutatjuk be. A munkaerőpiacon elfoglalt helyzet időbeli változásainak vizsgálata érdekében a megkérdezett fiatalokat két ötéves korcsoportra osztottuk, az 1972-76 és 1977-81 között születettekre. E két csoport munkaerőpiaci elhelyezkedésében mutatkozó eltéréseket úgy értelmezzük, mint amelyek abból adódnak, hogy a két generáció különböző időpontban érkezik a  munkába lépés pillanatához, időszakához. A trendszerű változásokat az áttekinthetőség kedvéért pontokba szedve kiemeltük.

1.      A fiatalabb generációk korábban lépnek be a munkaerőpiacra mint idősebb társaik tették, de kisebb arányban sikerül kereső foglalkozást találniuk.

            A "hány éves volt, amikor először munkába állt" kérdésre kapott válaszok alapján a jelenleg 24-29 évesek átlagosan 19,3 évesen álltak munkába. Ezzel szemben a jelenleg 19-24 éves fiatalok átlagosan18,0 éves korukban tették ugyanezt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fiatalabbak nagyobb arányban rendelkeznének kereső foglalkozással. A következő ábrán látható, hogy azonos korukban a két csoportba tartozó fiatalok hány százalékának volt kereső foglalkozása, azt látjuk, hogy ugyanabban az életkorban a fiatalabb csoport tagjainak kisebb hányada rendelkezett kereső foglalkozással.

            A jelenség magyarázata feltehetőleg az, hogy a rendszerváltás előtti időszakban 18 évesen a szakközépiskola, illetve líceum elvégzése után a munkába állás szinte biztos volt. A 90-es évek elején feltehetőleg ez a modell működik még. E modellben az iskolaidő alatti munkavállalás sem gyakori. A fiatalabb generáció esetében viszont már gyakoribb a tanulási idő alatti munkavállalás, a munkába állás éve pedig kevésbé csoportosul a 18. életév köré.

1.a. A magyarországi munkavállalás gyakorisága kortól függetlenül csökken.

A kereső foglalkozásúak jelentős hányada Magyarországon dolgozik. Számuk a  vizsgált tíz éves időszakban 4-12 százalék között változott, és a kezdeti felfutás után trendszerűen csökkent. A Magyarországi munkavállalás mértéke adataink alapján nem függ a megkérdezettek korától.

2. A fiatalok jelentős hányada továbbra is városi munkahelyeken helyezkedik el. A fiatalabb korosztályok városon való elhelyezkedése nehezebb. Ez utóbbi tendencia a vizsgált periódus végén változni látszik, a fiatalabb korosztályok javára.

A rendszerint jobb munkahelyeket jelentő városi munkahelyek elérhetőségét illetően helytállónak bizonyult az a feltételezésünk, miszerint a fiatalabb korosztályok számára ezek egyre kevésbé elérhetők. Ugyan idővel egyre több fiatalnak sikerül e stabilabb munkahelyekre bekerülni, a kor szerinti két alcsoport közötti eltérést nézve látható, hogy azonos életkorban a fiatalabb korcsoport tagjai kisebb arányban rendelkeznek városi munkahelyekkel. Eltérés látható ugyanakkor a két korcsoport  városi munkahelyekre kerülésének meredekségében is: az idősebb korcsoport esetében a városi munkahelyen dolgozók aránya 1995-ben (vagyis e korcsoport 23 éves átlag életkoránál) eléri maximumát, ezt követően 5%-nyi ingadozásokkal ez az érték állandó marad, csak 2000-ben csökken 28,6%-ra.  Ettől eltérően a fiatalabb korcsoport esetében a városi munkahelyek aránya végig folytonosan növekszik, 2000-ben érve el maximumát, ez évben meghaladva az idősebb korcsoport arányát is. Az eltérő meredekségek és az utolsó évi arányok feltételezhetővé teszik, hogy a hipotézisünkbe foglalt és az elmúlt tíz évben érvényesülő trend változóban van: a fiatalabb korosztályok a jövőben e téren jobb helyzetbe kerülhetnek mint az idősek (például az iskolai képzés szerkezetének változása következtében).

3. Az informális szektorban elhelyezkedők aránya 1995-ben éri el a maximumot, ezt követően állandósul. Az informális szektorban való munkavállalás inkább a fiatalabb korosztályokra, és a munkába lépés kezdeti szakaszára jellemző.

A kereső foglalkozásúak megoszlását a munkaerőpiac és az informális szektor között a munkaszerződések típusa alapján állapíthatjuk meg. 1993 előtt csak elvétve fordulnak elő nem munkakönyves alkalmazások. 1993-ban az informális szektorban dolgozók aránya  már jelentősebb, ez évben a kereső foglalkozásúak 10,5%-a dolgozik szóbeli szerződés alapján. A "feketén" dolgozók aránya 1995-ben a legmagasabb, 27%. A rugalmasabb alkalmazási formát jelentő szolgáltatói szerződés ennél ritkábban fordul elő, 1994 kivételével a kereső foglalkozásúak 0-5%-a között. Az ily módon alkalmazottak aránya 1994-ben a legmagasabb, 8,3%.

Az informális szektorban való elhelyezkedés a fiatalabb korosztályokra jellemzőbb. Úgy tűnik, hogy a fiatalabban munkába álló újabb generációk az informális szektorban kezdenek dolgozni, majd fokozatosan kerülnek át a legális munkaerőpiacra. Korban előre haladva a korcsoportok közötti különbségek nagymértékben kiegyenlítődnek, ám az informális szektorban mindvégig nagyobb arányban dolgoznak a fiatalabb korcsoport tagjai.

4. A fiatalok egyre nagyobb arányban a kis vállalatoknál találnak munkahelyet.

A vizsgált időszakban a vállalati szféra szerkezete átalakult. A nagyméretű, több ezer embert foglalkoztató vállalatok nagy része felszámolódott vagy közepes méretű vállalattá alakult. Ez  az átalakulás a munkaerőpiac szempontjából az elsődleges munkaerőpiac beszűküléséhez vezetett, a jól fizetett, jó karrierlehetőségeket nyújtó állások ugyanis rendszerint a nagy, hierarchikusan szervezett vállalatok felsőbb szintjein fordulnak elő. Elfogadva ezt az érvelést a következő grafikonból az derül ki, hogy a falusi fiatalok újabb meg újabb generációinak munkába állása egyre nagyobb arányban  a másodlagos munkaerőpiacot konstituáló kis cégeknél történik. Legtöbben az ötvennél kevesebb személyt foglalkoztató, e kategórián belül is főleg a tíznél is kevesebb személyt foglalkoztató cégek által kínált munkahelyeken helyezkednek el.

Az általunk felállított két korcsoport szerint nézve a vállalatok alkalmazottainak számát 2000-ben, lényeges eltérés a két korcsoport között összességében nem látható. A fiatalabb korosztály esetében az 1-10 alkalmazottat foglalkoztató cégek ugyan kisebb arányban fordulnak elő mint az idősebbeknél, azonban a még ugyancsak kis cégeknek számító 10-50 személyt foglalkoztató cégek esetében ez az eltérés kiegyenlítődik. Ennél az eltérésnél jelentősebbnek tűnik a skála másik végén látható megoszlás. Itt az idősek helyzete előnyösebb, 500-nál több személyt foglalkoztató vállalatnál a fiatalabb korcsoport egyetlen tagja sem  dolgozik.

5. táblázat.  A kereső foglalkozásúakat alkalmazó vállalatok megoszlása a vállalatok összes alkalmazottainak száma szerint, korcsoportonként, 2000-ben.

Munkahely alkalmazottainak száma	1972-1976 között születettek (%, N=31)	1977 - 1982 között születettek (%, N=21)
1 - 10 között	63.6	53.3
11 - 50 között	18.2	33.3
51 - 100 között	4.5	6.7
101 - 500 között	4.5	6.7
500 fölött	9.1	0
Összesen	100 %	100 %

Összegzés

Az általunk vizsgált faluban tehát a 19-29 év közötti fiatalok munkája megoszlik a munka különböző szektorai között. Nagyobb részük a munkaerőpiacon helyezkedik el, a közeli város munkahelyein, többségében a munkaerőpiac szekundér szektorában. E kisvállalatok által nyújtott állásokban a fiatalok munkahelyen belüli mobilitására nincs lehetőség, és rendszerint a fiatalok munkahelyek közötti mozgása sem képez felfele irányuló vertikális mobilitást. Az informális szektorban fizetett munkát végzők csoportja kisebb, ám ugyancsak az informális szektorhoz tartozik a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok jelentős része is. A mezőgazdaságban dolgozók többsége ugyanakkor munkáját a háztartási munka szektorára jellemző módon végzi, így az informális szektor és  a háztartási munka szektora elválaszthatatlannak bizonyult. A Magyarországon dolgozó fiatalok közel fele-fele arányban a munkaerőpiac és az informális szektor között oszlanak meg. A fiatalok tíz százaléka jelenleg is tanul, nyolc százalék pedig ténylegesen inaktív.

A munkába lépési folyamat az elmúlt tíz évének elemzése alapján megállapítható, hogy 2000-ben a fiatalabb generációk korábban kezdenek dolgozni mint hasonló életkorukban idősebb társaik tették, de nehezebben, kisebb arányban sikerül "rendes" kereső állásokban elhelyezkedniük. Ezt a magyarországi munkavállalások terén sem pótolhatják, mivel a magyarországi munkavállalások gyakorisága trendszerűen csökken.

A rendes állást találó fiatalok jelentős hányada továbbra is a városi munkaerőpiacon helyezkedik el, a városi munkahelyek elérhetősége viszont a fiatalabb korosztályok számára egyre nehezebb. Ez utóbbi tendenciában a vizsgált periódus végén változás mutatkozik, a fiatalabb korosztályok javára (4. ábra). A munkaerőpiaci állások elérhetőségének nehezebbé válását a fiatalok egyre inkább az informális szektorban való munkavállalással ellensúlyozták, különösen a munkába lépés kezdeti szakaszában. Az elérhető munkakönyves állások egyre nagyobb arányban a kevés alkalmazottat foglalkoztató,  kisméretű vállalatoknál fordulnak elő, ami a belső munkaerőpiachoz tartózó állások ritkábbá válását, a munkaerőpiac primér szektorában dolgozók számának csökkenését is jelenti.

            Az általunk elemzett mezőpaniti ifjúság, munkaerőpiaci helyzete szempontjából, a falu kedvező elhelyezkedése miatt nem tekinthető az erdélyi falusi ifjúság tipikus csoportjának. A falvak többsége esetében a fiatalok feltehetőleg kisebb mértékben vannak jelen a városi  munkaerőpiacon és az informális szektor fizetett szegmentumában, a mezőgazdaságban viszont valószínűleg nagyobb arányban dolgoznak - e feltételezések alátámasztása azonban csak további, nagyobb léptékű kutatások alapján lehetséges.

Felhasznált irodalom

Genov, Nikolai

1999    Managing Transformations in Eastern Europe. Paris and Sofia: UNESCO-MOST and Friedrich Ebert Foundation.

GESANO, Giuseppe

1999    Who Is Working in Europe? In: D. van de Kaa szerk: European Populations, Unity in Diversity. Kluwer Academic Publishers, 77-139

HÁRS Ágnes

1995    Migration and the Labour Market. In: Refugies and Migrants: Hungary at Crossroads. Budapest, MTA Politikatudományi Intézetének kiadványa,85-104.

KONRÁD Béla

1996    Mezőpanit - Falumonográfia. Csíkszereda, Alutus Kiadó.

MAUGHAM, Tim- SMITH, Richard

2000    Ifjúsági kultúra és a poszfordiánus gazdaság. In: Replika, 2000/március, 75-91.

NEMENYI Ágnes-VERES Enikő

2001    Gazdálkodás és vállalkozás az erdélyi falvakban. In: Erdélyi Múzeum. 2001/1-2, 153-161

TILLY, Charles-TILLY, Chris

1999    Capitalist Work and Labor Market.  In: Smelser, Neil-Swedberg, Richards szerk: The Handbook of Economic Sociology. Princeton: Princeton U.P. 283-312

ZINNECKER, Jürgen

1993    Gyermekkor, ifjúság és szociokulturális változások a Német Szövetségi Köztársaságban. In: Gábor Kálmán szerk: Civilizációs korszakváltás és ifjúság. Szeged, Miniszterelnöki Hivatal Ifjúsági és Koordinációs Titkársága kiadása, 29-46